A történelem egyik leghíresebb csatájára 1815 június 18-án került sor Belgium területén, Brüsszel közelében, egy Waterloo nevű falu mellett. Ami a harcoló feleket illeti: az egyik oldalon a hatalomba visszatérni akaró, Elba szigetéről Franciaországba érkező I. Napóleon vezette francia erők álltak, míg a másikon az angol-porosz-osztrák-orosz vezetésű hetedik koalíció csapatai sorakoztak fel. Megütköző erők nagysága: Napóleon oldalán 73 ezer katona állt, vele szemben pedig 92 ezres szövetséges katona harcolt (Más vélekedések szerint 118 ezer főt tett ki a hetedik koalíció teljes serege.)

A waterlooi csata, Robert Hillingford festményén. A kép forrása: historyhit.com 

Előzmények: Napóleon bár évekig aratta sorra győzelmeit Európa-szerte, két évvel Waterloo előtt a lipcsei csatában már jelentős vereséget szenvedett (1813 októberében) az orosz-porosz-osztrák és svéd hadaktól. Innentől már nem tudta helyreállítani maradék seregei ütőképességét, így 5 hónappal később a párizsi csatát követően (1814 március 31) a hatodik koalíció foglya lett. A győztesek Elba szigetére száműzték, ahol teljes ellátást és luxust biztosítottak számára. Ám Napóleon vissza akart térni a francia trónra, így 1815 február 26-án megszökött Elbáról. Ez volt híres 100 napos visszatérési kísérlete. Ám Európai nagyhatalmai újra (hetedszer is) összefogtak ellene és Waterloo mellett döntő csatára kényszerítették.

A waterlooi csata előtt Napóleon szét akarta darabolni a császári hadaknál jóval nagyobb létszámú szövetségesek arcvonalát, hogy külön-külön vereséget mérhessen a brit, németalföldi és német seregekre. A haditerv működött, de Napóleon Emmanuel de Grouchy marsallnak adott félreérthető parancsai értelmében június 17-én 30000 katona a poroszok nyomába indult, és összecsapott a Johann von Thielmann altábornagy vezette hátvéddel a wavre-i csatában. Ebben a Waterloo előtti kisebb csatában a poroszok meghátráltak ugyan a nagyobb francia sereg nyomása alatt, de elég ideig ellenálltak. Ez elég időt biztosított Blücher porosz tábornoknak, hogy időben odaérjen a waterlooi csatába és megfordítsa a csata sorsát. Blücher csapataira nem számított Napóleon, azokat szétvertnek hitte. A watelooi csata főparancsnoki tisztét Arthur Wellesley, Wellington hercege töltötte be, aki Napóleonhoz méltó tehetségű katonai vezető és stratéga hírében állt. Nem szalasztotta el az alkalmat, hogy Blücherrel kettős harapófogóba kényszerítse a franciákat, amivel el is döntötte a csatát. Győzelmükben szerepe volt a hatalmas sárnak is, mely akadályozta a rohamozva támadó franciákat és annak a ténynek is, hogy Napóleon legendás tüzérsége ezúttal nem tudott kiteljesedni: későn állt fel ugyanis, így a britek a waterlooi dombok mögé tudtak húzódni.

A francia haderő waterloo-i vereségéhez azonban több más szarvashiba is hozzájárult. Ezeket elsősorban Napóleon követte el: a császár a poroszok üldözését sokáig halogatta, majd homályos parancsokat osztott ki, hol ide, hol oda rendelte az alakulatokat. A császár helyettese, a korábban legendás bátorságáról ismert Michel Ney marsall ide-oda vetette a francia csapatokat, majd mikor a zűrzavar kialakult, önkontrollját vesztve, kapkodva és dühösen próbált rendet teremteni, hozzájárulva a katasztrófához. Maga Napóleon a csata előtt már beteg volt, megfázott és aranyere kínozta. Az 1812-es oroszországi események mind a császárt, mind Neyt alaposan kikezdték idegileg és mentálisan, ez pedig rányomta bélyegét korábbi képességeikre, és hozzájárult a csúfos bukáshoz.

Napóleon a csatatéren 1809-ben (Wagramnál). Forrás: wikiwand.com

A waterloo -i csata halottainak száma: Napóleon 34 ezer főt veszített, a koalíció pedig 24 ezer katonát. Győztes fél: a hetedik koalíció lett. A csata jelentősége: az ütközet I. Napóleon végső bukását hozta: június 20-án lemondott trónjáról, majd július 15-én Rochefort kikötőjében megadta magát a brit csapatoknak. Ezúttal az angolok nem bíztak semmit a véletlenre 1815 augusztus 8-án jó messzire szállították az egykori császárt: Szent Ilona szigetére, mely az Atlantó óceán kellős közepén található Afrika és Dél-Amerika között, a déli féltekén. Itt már nem fogadta királyi ellátás, utolsó 6 évét magányosan töltötte, szigorú angol őrség őrizete alatt. 

Napóleont a halál ezen a távoli és kietlen szigeten érte 1821 május 5-én, amikor gyomorrákban elhunyt (de ma már ez vita tárgyát képezi). Utolsó szavai ezek voltak: France, l’armée, tête d’armée, Joséphine -- Franciaország, hadsereg, a hadsereg feje, Joséphine.